Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és koncertzenekarának műsora
Közreműködik: Kratelli Josephine és Szulák Andrea
 
Jegyár: 2500 Ft
Bátor Kártyás és Nyírbátor Barát Kártyás kedvezményes ár: 2250 Ft
Az idősek világnapja alkalmából 60 éves kor felett a koncert ingyenes, de regisztrációs jegy váltásához kötött.

Molnár György első hangszeres leckéit nagyapjának köszönheti, majd kiváló tanárai: Herrer Pál és Tabányi Mihály segítették zenei fejlődését. „A harmadik születésnapomra kaptam meg első hangszerem, ezzel kezdődött minden, azóta az életem része a zene és a művészet.” Több versenygyőzelem után az 1999-es év szólistája, 2000-ben pedig az Országos Harmonikaverseny kategória győztese lett. Eddigi pályafutásának csúcspontja volt, mikor egy szakmai bizottság döntése alapján 2002-ban átvehette a Nemzetközi Lyra-díjat a Budapesti Kongresszusi Központban. A Harmonika Virtuózai Koncertsorozat 2000-ben indult hódító útjára, melynek megalkotója maga a zenekar vezetője és szólistája Molnár György volt. Célja a hangszer méltó helyre emelése a hazai zenei életben. Ennek megvalósításában négyfős zenekara segíti, melybe a szakma legkiválóbb zenészei tartoznak. „A koncerteken nincsenek korosztályok, minden látogató élvezi műsorunkat. Célom igazi zenei értékek közvetítése úgy, hogy közben a közönség remekül szórakozzon” A koncerten szerepelnek musette keringők, sanzonok, bravúr polkák, magyar örökzöldek,koncert és előadási darabok, swingek, magyaros egyvelegek, latin dallamok és igazi meglepetés számok is. A koncertsorozat megalakulása óta a zenekar szinte valamennyi jelentős magyarországi városban fellépett, mindenütt telt házak fogadták. „Szeretettel várom azokat, akik már ismernek és láttak színpadon, vagy akik kíváncsiak előadásunkra, és kedvelik a harmonikát. Ígérem, mindent elkövetek, hogy egy felejthetetlen estét tölthessünk együtt.”

Kratelli Josephine
A több mint 250 éves múlttal rendelkező híres Krateyl Cirkuszdinasztia leszármazottja, eredeti neve Krateyl Jozefina.
Pályáját Ő maga is artistaként kezdte, a család produkcióinak közreműködőjeként bejárta gyakorlatilag a fél világot, majd az 1970-es évek közepétől már mint bárénekesnő lépett színpadra.
1975 és 1986 között külföldön énekelt az NSZK, NDK, Jugoszlávia valamint Belgium nagyvárosainak neves szórakozóhelyein, zenekarokkal valamint szólistaként is.
Hazatérését követően 1999-ig olyan híres Budapesti Bárokban lépett fel mint például a Hotel Volga, Hotel Amazon, Hotel Astoria.
2000 tavaszán hozta létre saját zenekarát a Josephine Music Company-t.
2002-ben megjelent első lemeze Tűzön-vízen át címmel, majd négy évvel később második lemeze az Új világ a megjelenés évében aranylemez lett.
2007-ben Fonogram díjra jelölték "Az év hazai jazz albuma" kategoriában.
Dalai rendszeresen hallhatóak a 90.9 jazzy rádióban.
Saját zenekarával dolgozik napjainkban is, valamint rendszeresen látható a Magyar ATV Zeneexpressz című műsorában.

Szulák Andrea
Életrajz:
A 80-as években külföldön dolgozott tánczenészként. Miután visszaköltözött Magyarországra, rangosabb hazai lokálokban és bárokban lépett fel. 1990-ben az új Neoton énekesnője lett a Neoton Família szakadása után. 1992 és 1994 között a Rapülők zenekarral dolgozott. 1993-ban ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon az Árva reggel című számával, de az elődöntőben sajnos nem jutott tovább. 1992-ben és 1994-ben az év énekesnője lett. 1998-ban kezdte meg a tévés karrierjét a TV2-nél a Ki vagyok én? című műsorával. A kétezres évek elején több országos televízióban is saját műsort kapott, majd 2007. április 26-án életet adott lányának, Rozinának.

TV műsorok:
Ki vagyok én? (1998) – TV2
Activity (2001) – TV2
Szulák Andrea Show (2002) – TV2
A Társulat (2007) – Magyar Televízió
Szulák és más (2008) – Magyar Televízió
6 órai tea (2009) – Magyar Televízió
Csináljuk a fesztivált (2010) – Story TV
Szerencsekerék (2011) – Story TV
Az ének iskolája (2012, 2013, 2014) – TV2
A nagy Duett (2015,2016) – TV2

Lemezek:
Nem harap a néni
Darabok a szívemből
Boldogság gyere haza (aranylemez)
Musical is meg nem is, Szeretni bolondulásig (aranylemez)
Best of Szulák Andrea
Cinema
IQ
Szerelemez
Titkos szeretők (Benkő Péterrel)
Cinema

Facebook esemény: https://www.facebook.com/pg/nyirbatorikulturaliskozpont/events/?ref=page_internal