Interaktív fizika show

A háztartásban, konyhában, spájzban, otthonunkban található mindennapi eszközök segítségével olyan kísérleteket csodálhatnak meg, amelyek többségét maguk is könnyedén elvégezhetik otthon, és bemutathatnak szüleiknek, ismerőseinek, barátainak. 
 
Új ismeretek közvetlen környezetünkről
Miként kapcsolódik a tudomány mindennapjainkhoz. Hogyan működik a gázrózsa, mitől keletkeznek felhők az égen, mennyire nyom bennünket a ránk nehezedő levegő, miért fázunk ha kilépünk a kádból, miért nem szabad a tepsiben meggyúlt, égő olajat vízzel elotani és még sok-sok érdekességet megtudhatunk mindennapi megszokottnak tűnő dolgainkról.
 
Tudás mindenki számára érthető köntösben
A jelenségek magyarázatát hétköznapi közérthető nyelven hallgatva, a közönséghez sokkal közelebb kerülnek a természet törvényei.
 
Előadások több korosztály számára, egymást követően
Többiskolai évfolyam számára készült az előadások anyaga, hogy minden korosztály be tudja fogadni az elhangzott ismereteket. Ennek érdekében a legkisebbek számára a mesés történetek láncolata, nagyobbak részére pedig a humor és a megdöbbentés eszközéhez nyúltunk, valamint fontos szerepet szántunk az interaktivitásnak is.
 
Kérdezz!
Előadások után lehetőség van arra, hogy a gyerekek az előadótérben maguk is kipróbálják a bemutatott eszközöket, és feltehessék kérdéseiket az elhangzottakkal kapcsolatosan.
 
Kísérletek: 
  • felhőt készítünk palackban
  • 20 méterről elfújunk templomi gyertyákat
  • több méter hosszú villámláncot alkotunk
  • összezúzunk egy fémdobozt csupán a körülöttünk lévő levegő erejével
  • forgó tűztornádót készítünk 
  • kipróbáljuk, hogy miért nem égnek meg a kaszkadőrök, ha meggyullad egy testrészük
  • saját testünkön érezhetjük, hogy miért nem szúrja a fakírokat a szöges ágy

http://kulturaliskozpont.com/rendezvenyek/item/370-interaktiv-fizika-show