Nyírbátor
Nyírbátor a Nyírség déli részének központja, a Nyíregyháza, Debrecen és Mátészalka határolta háromszögben található. Vonzáskörzetében 50 ezer ember él, a körzet közlekedési, kereskedelmi és kulturális központja. A település első írásos emléke 1272-ből származik. A Bátori család felemelkedésével a város jelentősége is egyre nőtt. A kenyérmezei győztes csatát követően épült meg a Református és a Minorita templom és kolostor.
Kezdetek
Jogelődünk az 1977/78-as tanévben kezdte meg működését Kisegítő Iskola és Nevelőotthon elnevezéssel, ami azt jelenti, hogy több mint 35 éve állunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gyógypedagógiai ellátásának szolgálatában. 1977-ben - a klasszikus modellt követve - "egy tanító - egy osztály" alapon szerveződött az oktatási tevékenység, majd áttértünk a szaktanári - szaktantermi rendszerre. Iskolánk 1990-ben vette fel Éltes Mátyás nevét. Névadónk a századelő neves gyógypedagógusa, az első önálló kisegítő iskola létrehozója, tantervének kidolgozója. Névválasztásunk jelzi azt, hogy általános iskolai tagozatunkon olyan speciális nevelési szükségletű, enyhe értelmi fogyatékos/tanulásban akadályozott gyermekek tanulnak, akik nem tudnak együtt haladni társaikkal az általános képzésben.
Az épület az akkori viszonyoknak (a hetvenes évek második fele) megfelelő korszerű tervezéssel, a funkciónak megfelelően 192 tanuló részére kis létszámú osztályokban történő iskolai feladatok ellátására és bentlakásos (kollégiumi) férőhelyek biztosítására lett kialakítva. 1977-ben az iskolai részen 16 tanterem, a diákotthonban 8 nevelési egység, valamint 1 kisméretű tornaterem állt rendelkezésre a szakmai feladatok ellátásához. Az elmúlt években azonban az infrastrukturális feltétételek egyre kisebb mértékben feleltek meg az intézmény gyógypedagógiai oktatási és nevelési feladatainak ellátásához.
Honlap: http://www.eltes-nybator.sulinet.hu/
http://